Isten aspektusai vagyunk

Ezt a kijelentést először a testvéremtől hallottam, akinek meg egy tanító mondta előtte. Azóta én is előszeretettel hangoztatom, mert ennél gyönyörűbb és kifejezőbb megfogalmazással előtte még nem találkoztam arra vonatkozóan, milyen sokszínűek, de mégis, különböző utainkkal egységesebbek vagyunk együtt, mint hinnénk.

Mert valóban, úgy, ahogy vagyunk, mind ahányféle karakterrel, szemlélettel, hittel és élettel hordozzuk magunkban az élet egy-egy igazságát. Az életben pedig sokféle kapu nyílik ki előttünk, annál is több kereszteződésbe nyílva, s mi a magunk igazsága, a szabadon kapott értelmünk alapján választjuk meg utunkat, sorsunkat.

Hiszem, hogy mindannyian Egy akaratot képviselünk minden egyes lélegzetvételünkben és ahány fajta virág dúsítja és gazdagítja a Föld legszebb kertjeit, úgy testesítjük meg együtt az emberi lét szépségét.

Na de mielőtt ebbe belemegyünk: miért írok ilyen ritkásan mostanában?

Őszintén szólva, én szinte minden évben úgy érzem, mást képviselek. A világ jelenleg pörög ezerrel és sok minden szembejön az emberrel, így van bőven miből válogatni a szívügyekhez valókat. Mivel sokat olvasok és folyton tanulok valamit – amellett, hogy folyamatos szerepváltozásaink is vannak – ezért könnyen megtud esni velem, hogy egyszerre 2-3 dologgal foglalkozom olyan mélyen, hogy olykor az éjszakáimat is feláldozom értük. Aztán, kb. félév elteltével viszont lassan lekorlátozódik az érdeklődésem egy témára és depresszióba esek, amiért a többire már nincs kapacitásom – sokáig úgy gondoltam, multipotenciális, azaz többféle érdeklődésű ember vagyok, akinek nincs kifejezetten szakterülete, de mostanában fedeztem fel, hogy ez nem így van. Igen, több terület is érdekel, de én ennél sokkal orientáltabb vagyok, nem tudok elszakadni attól, amihez igazán értek és nem hoz könnyen lázba az új. Mégis, mivel nagy a tudásszomjam és a vágyam, hogy legyen mégis valami új, ez átlök engem puding módba és 1-2 hónapig passzívan csipegetek csak a betűkből.

És jelenleg ezt az időszakot élem. Most nem bírom a net világát és ha csak tehetem, kerülöm. Egy új projekt vagy az eléggé szükséges honlapfejlesztés gondolatától is hányingert kapok. De minden oké, türelmes vagyok magammal, kivárom ezt az időszakot és élvezem a szépségeit: fejem búbjáig belemerülök az anyai örömökbe és a kinti tevékenységeket nem a kameralencse mögül élem meg, valamint több lelki gyakorlattal vetem bele magam a vallásomba, főleg így Ramadán előtt.

És meg is ragadva az utolsó mondatot, a fenti sorokra ebben a blogbejegyzésben ezért tértem ki rá:

Mikor felfedezed újra, miért szuper a te kacskaringós utad

Ebben a netmentes érában volt időm elmélkedni. Lehet, nehéznek érezzük amit választottunk, de pont ez adja a szépségét és a varázsát, főleg, ha valamit hozzá is adsz a világhoz.

Külső szemmel mondhatnánk például, hogy nehézséget és hátrányt okoztam magamnak az életemben azzal, hogy muszlim lettem és hogy én ezt fel is vállalom. Az igazság viszont az, hogy ennél nagyobb könnyítést és áldást nem is hozhattam volna magamra. Amellett, hogy szinte rögtön a vallásfelvételt követően vonzottam be mindent az életembe, amire leginkább vágytam és hogy előtte évekig sínylődtem, hogy megkaparintsam őket, úgy olyan személyiségjegyeimet csiszoltam ki gyakorló hívőként, illetve tüntettem el, melyek a lelki fejlődésemben, az életutamon hátráltattak korábban. Itt legfőképp most gondolok a zárkózottságra, hiúságra és torz önképre. Na meg a paradigmák gyökeres kiirtására. Igaz, abból még mindig van jócskán és itt jönnek azok az emberek a képbe, azok az aspektusok, akik ezeket a gátakat segítenek tovább döntögetni. 

Ha ők nem lennének, szinte biztos,  hogy eltávolodnék a jó muszlim fogalmától. Irónikus, nem? A nem-muszlim barátaim és ismerőseim azok, akik leginkább segítenek benne, s ha ezt olvassák, úgy most már tudnak is róla. 🙂

Keresztény, ateista, spiri-guru, buddhista, Jehova tanúja, stb.

Mindannyian rengeteget tanulunk egymástól, kinek ebből a hitéből fakadóan, kinek azon elvei alapján. Ezáltal leszünk mi mi. Mind a fenti felsorolásból vannak jó barátaim, ők vesznek körül és ők is azok, akik inspirálnak az életben, akik példaképként szolgálnak nekem.

És mikor hosszú törekvés után egy nap arra ébredek rá egy teljesen hétköznapi pillanatomban, hogy már nem is tudatosan teszek valami jót, s hogy ebben is hasonlóbbá váltam egy mintaképemhez – aki ha tudná, mennyi értéket adott hozzá csupán önmagával az életemhez – akkor érzem azt egy melegség kíséretében, hogy Valakitől kaptam egy közeli mosolyt. Mert ha két igazság találkozik és elfogadják, tisztelik egymást, sőt jobbá is igyekeznek tenni egymás életét, ott nyilvánul meg igazán Isten akarata. 

Ezúton is, köszönöm minden barátomnak, aki eddig támogatott 🙂

A virágoskertben nem egyszerre növekszünk, nem egyszerre rügyezünk és virágzunk ki – de ugyanazt a fényt és vizet kapjuk, ugyanazt a levegőt szívjuk, ugyanazokkal a létszükségletekkel rendelkezünk. S mikor érezzük ezt a szükségletet, akaratlanul is arra eszmélünk, hogy várakozó pillantásainkat az égnek szegezzük.