Ilyen egy indonéz háztartás ától-cettig

Egy átlagos indonéz háztartás. Hmm. Pár percig bámultam a képernyőt, mire megfogalmazódott bennem, hogyan is kéne ezt körülírni, de a legjobb lesz logikusan, kívülről befelé haladva, mit lát az utca embere – egy nyugati turista szemével persze – ha belép egy hétköznapi, helyi ház kapuján.

Viszont csaltam megint a címmel, ugyanis Indonéziában az átlagos ház fogalma a körülményektől is függ: nem mindegy, hogy a tengerparton, egy zöldellő kis faluban, vagy gyönyörű díszmunkákkal körülvett városban élsz.

Nos én egyikben sem, otthonomat ugyanis Jakarta fővárosa adja – pörgés és kaotika ezerrel!

Jelenleg egyébként teljesen megszokott körülmények közt írok: az ágyon ülök, Emma mellettem alszik.  A szobából nyíló  fürdőm egy káosz, épp a szellőzőben lévő ventilátor motorját javítja a család ezermestere egy magas létrán (ezt értsd úgy, hogy havi fizetést kap azért, hogy amint szükségünk van rá, ő kijön és megjavít bármit, ami elromlott), a ház teljesen lecsempézett padlója meg telis-tele van morzsával, apró papírdarabokkal és hajszálakkal idő és immár ismét házi alkalmazott híján (persze időm van blogolni, na puff). Az agyon strapált szennyes kosarat meg az egyéb poros, szaftos dolgokat végképp hagyjuk.

A közeli mecsetben hallani még az imám pénteki beszédét mikrofonon keresztül és a ház előtt elhaladó húsgolyó árus büfékocsijával időnként kurjantgat egyet-egyet, hogy “Bászó málán! (basok malang – azaz Malang-i húsgolyó)

Ő általában dél környékén jön, előtte és utána egy suszter szokott körbesétálni a környéken, vállain hordva egy nagy rudat, melynek egyik végén eszköztartó doboza lóg, másik végében pedig új cipők, ha valaki inkább venne tőle. Ő tíz másodpercenként rikkantja el magát, hogy SZÖ-PA-TU! (sepatu – cipő)

Még sorolhatnám a mozgó árusok típusait, kurjantgatási szokásait vagy jellegzetes csörömpölésüket, amiből felismerjük őket, de majd ennek inkább egy külön posztot szentelek. Maradjunk most témánál. 🙂

Mi egy sikátorban lakunk igazából, amely szerencsére egész jó helyen fekszik: csendes, a levegő nem túl nehéz, hűvösebb, illetve esős időkben pedig kifejezetten tiszta és könnyű – főleg a mostani nedves szezonban ezt különösen gyakran élvezhetem. A vasrácsos, öreg kapun keresztül pedig jól látni minden elhaladó járműt, büfékocsit vagy egyéb árust, valamint a játszó gyerekeket, ami igazán kedves a szívemnek, mert az én gyerekkoromra emlékeztet: amikor nem kerültek elő még az okos telefonok, tabletek és gyakorlatilag az utcán nőttél fel.

Mielőtt bárkiben megfogalmazódna: okos telefon, android, iPhone, stb. itt is van. Sőt, még szuperebb kütyüket is ellehet érni, a választék sokkal bővebb elektronikus cikkek terén (is) itt a fővárosban legalábbis, ám a kinti játék kultúrája még él a gyerekek közt. 

(Kinti játék kultúrája…de szar volt ezt így leírni.)

Tehát ha nem esik az eső, akkor legtöbbször fényesen, sőt baromi erősen süt a nap a házakra, a fel-alá haladó motorok és autók pedig időnként felrúgják a port a levegőbe némi csipszes zacskó kíséretében, mely nagy örömömre néha beszáll hozzánk. Ilyenkor türelmesen felszedem (ha nem lóg a gyerek a nyakamon ordítva) és kidobom a jó nagy műanyag szemetes vödrünkbe, ami a kapu egyik végében áll, pontosabban a csilifánk mellett. Ez a fa amúgy 50 méterre kb. az egyetlen zöld dolog a környéken szerintem. Ja várj, nem, most jut eszembe, van egy bokor is két házzal arrébb.

Mivel a miénk tényleg jellegzetes, középosztályú családi háznak számít, így jó példa lesz mindenre, amit lejjebb részletezni fogok. A környéken két-három ház van még, amelyek ha nem is külsőre, de kb. felépítésre hasonlóak a miénkhez. A többiek otthona a szomszédban viszont sokkal kisebb, sőt nem szokatlan az olyan kicsi ház se, ami kb. egészében akkora, mint egy rendes méretű előszoba.

Két okból lakhat ilyen kis helyen valaki: sajnos vagy azért, mert nagyon szegény, vagy van pénze, de annyira méregdrága bérelni egy évre egy rendes méretű házat (nem lehet havonta fizetni, apartman pedig még drágább), hogy inkább biztosít magának, illetve kis családjának egy jobb életmódot, anyagilag könnyebb megélhetést egy szűkösebb otthonban. 

Most felsorolom a fő, tipikus részeit a háznak érdekességeivel együtt, majd kitérek az átlagos napi rutinra is.

I. Bejárat és terasz

Tehát a ház előtti részt átvettük, oké, most jön az, hogy belépünk az előudvarba vagy mibe. Végülis nem elő, csak udvar, mivel nincs udvarunk, sőt fentebb szerintem sikerült érzékeltetnem, hogy ha van valami zölden növő izéd, növényszerű kivonatod, az már nagyon sokat számít és elkönyvelnek a többiek gazdagnak.

Egy átlagos ház feljárója tipikusan olyan, hogy járólappal vagy kővel van lerakva, vagy csak simán le van betonozva, büdzsétől függ, tehát olyan, hogy kert virágpompában, zöldségesbokrokkal meg kutyával és hintaszékkel, el lehet felejteni. Ez, itt, Jakartában, abszolút a hiperszuper luxuskategóriába tartozik. 

Hogy miért?

Több oka is van, egyrészt:

• az irreálisan magas helyi ingatlanárak. Nem tudom pontosan, hogy számolják ki egy telek értékét egy négyzetméterre, valahol hallottam, de már elfelejtettem, csak egy biztos: az értéken sokat emel, ha a házhoz minél nagyobb kinti terület is tartozik.
  
  
  
• és itt jön a tömegnyomor képbe, azaz miért értékes ennyire egy négyzetméter kint. Ugye Indonézia populációja meglehetősen hatalmas, viszont Jakarta-ban ebből jócskán komoly probléma van, ugyanis nem annyira nagy az egész város, mint ahogy elsőre elképzeltem – ám napközben a más városból bejáró munkavállalókkal együtt vagyunk kb. 50 millióan is (!) ha nem többen. Itt van egy régebbi blogposztom, ahol ezt meg is említem további érdekes (és hajmeresztő) dolgokkal fűszerezve >> (További infóért pedig fellehet csapni a Wikipédiát: Jakarta, Indonézia fővárosa) 
  
  Szóval nincs hely az olyan kis kényeinknek, mint rendes udvar, vagy veteményes kert, és már évtizedek óta így is építik a házakat. A kapu és a bejárati ajtó közé kialakítanak egy zsebkendőnyi helyet, ahova az alap-hogy-legyen autóddal/motoroddal éppen be tudsz parkolni meg esetleg kinn van egy szófa pár székkel meg kávéasztallal közel az ajtóhoz, hogy élvezhesd a friss, finom szmogos levegőt.  Mesés. Bár mondom ismét, mi alhamdulillah ez alól kivételek vagyunk, jó ponton, mondhatni eldugottan van jelen a ház.
  
  

II. Előszoba

Belépünk az ajtón, elrikkantva magunkat egy “szalamalejkummal” és ledobjuk papucsainkat a ház ajtaja előtt. Lábbelivel SOHA nem lépünk a házba, ez alap. Házon belül is a mezítlábas közlekedés az elterjedt. Még anno az elején igyekeztem otthoni papuccsal közlekedni, mivel a kemény padlón való mászkálás könnyen feltöri a talpam a mai napig, viszont rá kellett jönnöm gyorsan, hogy ez nekem túl körülményes, ugyanis sokszor le kell hogy vegyem és folyton vizes is lesz a lábam: ha a fürdőszobánál fogunk tartani, meg fogod érteni.

Tehát az előszoba általánosságban, meg nálunk is tele van díszítve apró, kézműves szobrocskákkal, gyönyörű csecsebecsékkel meg magas, öreg vázákkal, melyek többsége általában szuvenírként érkezik a házba egy-egy messzibb szigeten történő nyaralást követően. Járólapon közlekedsz, a nappaliban, a hálószobában, mindenütt az van és nem véletlenül, hisz kintről a hőség könnyen bejön, a járólap meg a csempe hűt. Csukott ajtó mögött, légkondival viszont fenséges a felmelegedett talpnak a hideg talaj.

Ablak. Hát hogy is mondjam, nagyon nincs, egyedül kettő van az előszobában. Kettő. Meg még a padláson. Lényegében arra szolgálnak csak, hogy beérjen a fény a házba.

Keskenyek, rácsosak és persze hamar lesznek full koszosak kívülről az utcai levegőben láthatatlanul szállingózó szenny miatt. Volt egy idő, mikor kinyitottam eső után nagy nehezen őket (berozsdásodott a kis kilincse a használatlanságtól), hogy legalább legyen egy kis huzat, vagy valami, mert oké hogy tele vagyunk légkondikkal és az is forgatja a levegőt, de kisvárosi lányként azért egy idő után kezdtem úgy érezni magam, mint egy bezárva tartott állat. 

Tehát volt egy idő, mikor kinyitottam őket: de ma már nem teszem és megértem a kis kilincs berozsdásodásának okát is.  Huzatot nem sikerült kreálni, de porréteget azt igen. Pár alkalom után ugyanis felfedeztem az összefüggést a nyitott ablakok és a káprázatos részletekkel rendelkező díszmütyürök, annak lehetetlen-teljesen-kitakarítani réseit megtöltő piszok között, meg úgy ámblokk feltűnt, hogy az egész nappali mintha egy árnyalattal szürkébb lenne.

Ah, Istenem, mennyiszer fogom még említeni a csodás fővárosi levegőt… :’)

III. Nappali

A nappali nem sokban tér  el az előszobától, főleg ha egyben van a kettő. Ide annyit fűznék, hogy a nagy plazma tv kötelező elem és annál is kötelezőbb, hogy menjen rajta a háttérben valamilyen buta szappanopera vagy az egyik tehetségkutató show az ezer közül – bárhová is látogattam el, szó szerint csak ezek mentek.

Sógornál legelső közös fotónk férjemmel (akkori vőlegényemmel, 2015 december)
Az előszobában ülünk, közvetlen az ajtónál, a háttérben pedig a nappali folytatódik.

III. Fürdőszoba

Na itt jön az én személyes kedvencem. A fürdő ugyanis egyike azon kis helyiségeknek, amitől még anno a legelején kultúrsokkot kaptam. Először is had illusztráljam pár képpel:

Kép: innét

Egy kisbolt klotyója

Az én fürdőszobám padlója, mely egy az egyben zuhanytér is. Rendes, angol vécénk van, de elfelejtettem lefotózni, miután felálltam róla (:

Igen. Most már megértesz.

Köszi az együttérzést.

Na jó, nem tréfálkozom, komolyan megszokható egy idő után…de igen.. valóban egy idő után. Amit tudni kell, hogy vécépapírt nem szoktak vásárolni a legtöbben, hanem van a vécéhez csatlakoztatva egy mini tusrózsa, azzal öblíted le magad lenn kézzel. Nekem ezt volt a legnehezebb megszoknom, s csupán az elmúlt hónapokban sikerült áttérnem erre a vécézési szokásra.

Viszont sokkal egészségesebb is! Miután lemostam magam a vécénél, oldalt ki van készítve külön kis törölköző, amivel megtörölöm a sejhajomat, majd mehetünk kezet mosni. Míg a vécépapír csak szárazabbá tesz, tisztábbá nem igazán, addig ezzel a módszerrel teljesen letudod tisztítani magadat.

Fázisaim a vécékultúra elsajátításában:

1. Törlés vécépapírral
2. Elfogyott a vécépapír basszus, elfelejtettem venni –  azonnali lefürdés deréktól lefelé
3. Mini vécétus + vécépapír
4. Minek költök vécépapírra egyáltalán? Mini vécétus + kézi törölköző

Hurrá! És csupán két évbe tellett megtanulnom!

Bizonyára feltűnt feljebb a sarokba beépített, csempés víztárolószerűség is meg a hosszú nyelű, kis vödör. A fürdési szokások is eltérőek egy átlagos háztartásban. Míg mi a tusrózsából folyatjuk a vizet magunkra, addig itt előre szokás feltölteni egy nagy vödröt, hordót vagy ezt a víztárolót (kinél mi van) vízzel, majd fürdéskor a kézi vödörrel merítve jó párat mossuk le magunkat. 

Na én ezt nem tudtam és nem is akartam megtanulni, akkor fürödtem csak így, mikor rá voltam szorulva, mert mondjuk nem folyt víz a csapból (a Lombok-szigeteki nyaralónkban két hétig ez volt, valami gubanc volt a vízvezetékkel – s amiért nem költöznék oda a hőség mellett, az a rovarinvázió, mert a hordóból kénytelen voltam a döglött szúnyogokkal teli vizet meríteni magamra, blöh!)

Illetve, kinél nem angol vécé van, hanem a kisbolt klotyójához hasonló pottyantós, úgy ott muszáj a vödrös-vizes megoldás, mert egy pottyantósnak nincs lehúzója. Ha végeztél a dolgoddal, leöntöd párszor a nyeles vödörrel. 

Ez pedig egy felturbózott, jóval szebb változat, külön fürdőszobapulttal és mosdòkagylòval a tetején:

IV. Konyha

A konyhában igazából nincs semmi extra, olyan, mint minden más konyha. Max ami más, ami készül benne, illetve a kötelező tartozékok, mint a rizsfőző és a csilitörő mozsár. Na ezek nélkül nem konyha az indonéz konyha. 

Mivel a rizs itt főételnek számít és minden amit mellé teszünk enni az a köret, így nagyon macerás lenne mindennap hagyományos módon megfőzni a rizst – főleg, hogy egy nap több fő mennyit eszik. Én reggelente felrakok egy nagyobb mennyiséget főni: lemosom előtte egy nagy szűrőben a rizst, beleteszem a rizsfőző táljába, ráengedek egy kis csapvizet, lenyomom a főzés funkciót és kb. húsz perc kávézást követően tálalhatok magamnak a reggelihez. 

A csilitörő, szamböl (csilis szósz) készítésére való mozsárt viszont soha nem használtam. Ha valami ilyesmi kaját eszünk, azt anyós készíti. Én szeretek fogyasztani pár ilyen ízesítésű fogást, de nem tartozik a kedvenceim közé, mégis csak magyarnak születtem – így ha nem muszáj, nem is akarok időt pazarolni a mozsározgatásra. Elvben tudom mit hogy kell csinálni, ellestem én itt a technikákat, így ha egy nap minden elpusztulna és csak ez a kőmozsár lenne az egyetlen dolog a birtokomban, nem halnánk éhen.

Kép innét.

Kép a konyhánkból – épp most vettünk egy nagyobbat, olyan cuki ♥

V. Hálószoba

A tipikus hálószoba jellegzetességei a kopott, itt-ott kicsit lemállott vakulatú fal, a többszintű fiókos rekeszek meg nagy műanyag dobozok ruha, iratok és egyebek tárolására, illetve gyakori még az indonézeknél a sima matracon való alvás ágy helyett – nem anyagi okokból. 

Lényegében: semmi extra a járólapon kívül. Puritán, dobozokkal teli ablaktalan szoba. Ugorjunk.

 +1: szoba vallàsgyakorlatnak

Mindenkinek megvan a maga kis sarka imài elvègzèsèhez, kivève talàn a keresztènyeket, bàr gyanìtom, hogy van, akinèl szokàs a hàz valamelyik rèszèn oltàrt àllìtani, csak ùgy, mint a hinduknak vagy a buddhistàknak kinn a kertben felàllìtani egy kis templomot.

Egy muszlimnak napi imài elvègzèsèhez viszont lènyegèben semmire sincs szüksège, csak helyre, főleg ha többen is imàdkoznak egyszerre. Erre a cèlra sok otthonban van egy szőnyeggel lerakott vagy több, kisebb imaszőnyeggel leterìtett szoba. Nàlunk is van, de nem a magunk hasznàlatàra, arra a pàr percre a sajàt szobànkba megyünk.

Napi rutinom

Hogy teljes legyen a poszt – és volt türelmed ide érni – billentyűzetre vetem azt is, hogyan telik egy megszokott napom. A gyereknevelést meg egyebeket kihagyhatjuk, most csak a ház körüli teendőket sorolom.

1. Reggel első dolog a kapu kinyitása, kb. reggel nyolcra legkésőbb ki kell nyitni a lakatját, ugyanis a szemetet hordó bácsi a talicskájával nem tud bejönni. Sok szemetet halmozunk fel, ő pedig 2-3 naponta jön, így ha nem vagyunk nyitva időben, a szemét ott fog kupacolódni az előudvarban. 
   
   Ez azért sem túl jó, mert sok a kóbor cica és kedvenc időtöltésük közé tartozik a szemétben való fetrengés, vadászás, majd dolguk végeztével annak széthordása 🙂 Volt egy nap, mikor szerettem a macskákat… 
   
   A többi nap azért  jó nyitva hagyni a kaput, mert reggelente ha elhalad egy büfékocsi és épp nincs kaja itthon, macerás kinyitni és leszedni a lakatot a kapuról ott helyben. Bepácolt csirkehúst is szoktam vásárolni fél 9 tájékában egy biciklis nénitől, isteni finomak és 70-80 ft/db-jáért kapsz jó nagy combokat meg melleket (most már tényleg érik az utcai kajáról szóló posztom)
   
   
2. Délelőtt – ha nagyon soká alszik el Emma és még tuti nem ébred fel – söpröm fel a járólapot itt-ott meg végzem el a könnyebb házi munkákat. Amikor még nem a mosodás fiú vitte a szennyest és hozta a tisztán levasalt ruhákat, akkor a mosást úgy tapasztaltam, hogy jobb arra rászánni egy egész napot a hétből, mint mindennap reggel meg éjjel mosni, amikor is a kicsi alszik. 
   
   Miért komplikált ez?
   
   Azért, mert itt a víz tartályból megy. Ezért is van gondolom a vödrös megoldás a fürdőkben generációk óta, hogy spóroljanak a vizen. A mosáshoz pedig elég sok víz szükségeltetik. Sőt, gyakran lett anno akkora kupacunk egy hét alatt, hogy nem fért be minden a mosógépbe, olyankor a többit mostam kézzel. Plusz, a mi mosógépünk nem anyagkímélő, a finomabb ruhák is mentek kéz alá. Áh. Körülményes. De alhamdulillah már nem érint ez, egy gonddal kevesebb. 
   
   A főzés is ki van pipálva, hisz már említettem, olcsón tudsz kész menüket vásárolni a ház előtt vagy pl. csak kisütöm kókuszolajban az említett bepácolt csirkét és tálalom rizzsel, meg a szintén a ház előtt vásárolt zöldséglevessel. Ez ennyi.
   
   
   
3. A nap hátralévő részében pedig csak a gyerekemmel foglalkozom, illetve együtt megyünk vendégségbe, shoppingolni, kirándulni és ha megejt egy kis szundit, úgy megcsinálom a nehezebb feladataimat, majd a maradék időben amit szeretnék – abban az 1-2 órában. Persze, ehhez komolyan meg kellett szabnom egy napi ütemtervet, mert hajlamos vagyok sok mindenbe belefogni aztán elfeledkezni róla, ez a szemétkihordástól a blogolásig mindenre értendő. 
   
   A rendrakás is olyan, hogy végtelenségig csinálhatnám, de őszintén szólva mint minden gyerekes anyuka én is eljutottam oda, hogy eldobtam az elveimet és hagyom a fenébe a precíz tisztaságot – sőt, számomra sokkal szebb látvány egy olyan ház, amiben látom, hogy tényleg laknak, tényleg élnek, hisz ez adja a színt egy családnak, nem pedig a sterilitás. Egy indonéz házban meg… * röhög * … pláne nem.

Érdekesnek találtad ezt az írásomat is? Oszd meg akkor a barátaiddal!