Pakolom a ruhákat a mosógépbe. Szép nagy kupacot tudunk felhalmozni már két nap leforgása alatt is, hisz meleg van, sokat izzadunk és a víz is tartálypalackkal megy nálunk, nem kapcsolhatjuk be a mosógépet csak úgy mindennap pár darab ruha kedvéért – és azt még meg sem említettem, hogy nálunk a pár darab néha nehéz, komplett estélyi kelméket jelent, aminek csupasz kézzel neki állni mosni egy rémálom.
Tehát rámolok be, a csaphoz szerelem a mosógép csövének a végét (pár másodperc az egész.) Jön a férjem. Nem szól semmit, én rápillantok futólag, de egyből levágom frusztráltan, hogy valamibe bele fog kötni.
– Fordítsd ki a ruhákat és úgy dobd bele a gépbe. Anyám is mindig úgy csinálja.
Nyelek egy nagyot. A mondat, amitől minden egyes alkalommal feláll a szőr a hátamon, a hajszálaim pedig az egekbe. Nem szólok semmit, párat kifordítok, kimegy, de aztán gyors meggondolom magam, mert rájövök hogy hülyeség, így is-úgy is tiszták és illatosak lesznek a ruhák és különben is, azoknak a ruháknak KÍVÜL kell illatoznia, nem pedig a bélésben. Elindítom a mosást.
Miután végzek, bepakolom őket a nagy vödrömbe kiteregetéshez (abban szoktam cipelni a ruhahalmazt a tetőtérre) majd leválasztom a csövet a csapról. Férjuram ekkor újra bejön.
– Miért nem hagyod ott a csapra felrögzítve?
– Mert én ezalatt a csap alatt szeretek mosdani – felelem. Egyébként úgy kell elképzelni, hogy ez egy falra szerelt, fejmagasságban lévő csap, a fürdőszoba pedig maga az egész zuhanytér. Ha hajat mosok, akkor például szeretek leguggolni alá és meditálni kicsit, miközben csobog rám a víz. Vagy ha koszos lesz a lábam kintről jövet akkor csak alá lógatom kicsit és a víz hip-hop lemossa könnyen. Imához a bemosdás pláne könnyebb. Tehát, meg volt rá az okom, miért szánom rá azt az öt másodpercet, amíg leszedem.
– Ott a tusrózsa, azzal is fürödhetsz. Anyám mindig rajta hagyta a csövet a csapon.
Édes Istenem… Most már szúrósan belefúrom a tekintetem az övébe, ő pedig fülét-farkát behúzva elsomfordál.
– Végül is, így is jó, csak mondtam…
Én is így gondoltam.
Szeretem a férjemet, de tényleg. A miénk egy nagyon romantikus, plátói kapcsolattal kezdődött, illetve az esküvőnk is olyan mesés volt, mint ahogy annak a nagykönyvben lennie kell. De hogy fel voltam-e készülve arra, hogy egy nem túlságosan esztétikus, konkrétan egy ronda, csupaszköves fürdőben fogok hajigálni egy rakás izzadt abaját meg inget egy régimódi és anyagot egyáltalán nem kímélő mosógépbe, miközben harcolnom kell a nyamvadt csapomért a mamucit folyton emlegető férjemmel?? NEEEM! Határozottan, abszolút nem.
Megfigyeltem, ha két kultúra képviselői találkoznak egymással és összekötik az életüket, rögtön előbukkan a férfi oldalról az anyai minta. Otthoni pároknál is előfordul ez, de mikor a nő otthonról más szokásokat hoz a külföldi háztartásba, akkor a férfiaknál szinte kivétel nélkül, különös intenzitással kapcsol be a “Nem olyan, mint anya!”-riasztó. Ez nem is lenne baj. Én is láttam és átvettem mintákat anyámtól. Csupán egy valamit kell megérteni…
Kedves Férfiak. Ha valaha elvesztek egy magyar vagy nem-magyar nőt, mindegy mifélét, ne említsétek anyátokat, miközben épp a ti jólétetekért szorgoskodik otthon, de igazából nagyon azon kívül sem, mert ki nem álljuk hallgatni. Ugyanis van egy nagyon, nagyon, de nagyon nagy különbség sajnos, ami miatt az “anya” és a “feleség” kifejezés nem ugyanazt jelenti.
Nem is tudom… Felkészültetek az infóra? Vegyetek egy mély levegőt. Úgy, jól van… Nos, felkészültetek?
A helyzet:
Mi nem az anyátok vagyunk!
Félreértés ne essék, szeretem az anyósomat, de bőven elég az, hogy mindennap látom és akkor is ellát jó tanácsokkal (idéző jelet néhány esetre képzeljetek oda.) A férjem azért szerencsére “kinőtte” mellettem a kezdeteket alhamdulillah – kénytelen volt – máskülönben fejjel a falnak rohantam volna. Na de viccet félretéve.
Egy áttért nő szemével, mikor vegyes házasságba csöppen
Ez egy roppant kényes téma, legyünk a világ bármely pontján. Bár azért angol nyelvű cikkek jócskán jelennek meg erről, de itthon max valami iszlámellenes fantáziaregénybe botolhatunk bele a téma kapcsán, vagy olyanok beszámolóival, akik nem számoltak férjeik durva kultúrájával/házi szokásaival. Tehát a vallást éppolyan reálisan meglehet ítélni eme hírek alapján, mint a kereszténységet egy részeges asszonyverő magyart látva, aki a katolikus címet viseli csak azért, mert megkeresztelték annó – és sajnos, ebből is van annyi, mint az asszonysanyargató muszlimból.
Oké, elkalandoztam más irányba.
Tehát elég vegyes a tapasztalat, kinek milyen a kapcsolata a muszlim kultúrájú (új fogalom!) férjével, ám abban úgy vélem minden női sorstársammal egyetérthetünk, hogy bizonyos eseményeket megélve egy csónakban evezünk, nem számít hogy pl. Indonézia, Egyiptom vagy akár Magyarország a lakhelyetek.
I. Nyelvi akadályok
Itt most nem arra gondolok, hogy szó szerint nem értitek egymást, hanem hogy félreértitek egymást folyamatosan – ami lényegében még rosszabb, mintha csak mutogatással kommunikálnátok (lehet át kéne térnünk erre…)
Legtöbbször a közös nyelv az angol; mindenki akit ismerek és még nem tanulta meg a férje anyanyelvét, angolul beszél a másikhoz. És hát az angol az egy letisztult, egyenes nyelv, mégis gyakran kétértelmű jelentéssel bír, ha bizonyos szavak egymás mellé kerülnek, így ha egyikőtök sem beszéli anyanyelvi szinten, hamar viták melegágyává válhat, elég ha csak nem tudod teljesen kifejezni, amit mondani szeretnél.
Személy szerint nem egyszer volt anno, hogy kicsusszant belőlem egy magyar mondás nem túl szerencsésen hangozva vagy a sógornőnek akartam volna kedveskedni, milyen szép formás, telített orcája van, ehelyett akaratlanul is megdicsértem a “gyönyörű, dagadt arcát.”
Vagy még vannak azok a szavak, amik magyarul mást jelentenek, a férjed anyanyelvén meg megint mást, s ha meghallotok egyet közülük, akkor mind a kettőtökben két különböző kép ugrik fel – tehát aggodalomra semmi ok, még ha tökéletesen is beszéli mindkettőtök a közös nyelvet, eltérések tuti, hogy mindig fakadnak belőle, ha nem is olyan gyakran, mint az elején.
Tanács: ne sértődj meg rögtön, ha a férjed/párod valami durvának hallatszódót mond elsőre. Kérdezz rá, hogy értette x mondatot, lehet, nem is úgy értette, mint ahogy neked lejött és így rögtön elejét veheted a fölösleges ajtócsapkodásnak.
II. Eltérő vallásgyakorlat
Ez számomra még idegesítőbb, mint a nyelvi botladozás, mivel mindig is kiemelem – és megannyi muszlim testvérnőm – hogy a vallás és a kultúra két, totálisan különböző fogalom, mégis egybemossák a legtöbb muszlim országban a kettőt – ez lenne a “muszlim kultúra.”
Ez nem is lenne probléma, mindenkinek szíve joga, hogyan akarja megélni az iszlámját, de én maradnék a tiszta, minden külső befolyástól mentes vallásgyakorlatnál, így amikor elkezdenek kioktatni téged, hogy rosszul tudod meg csinálod a dolgokat, csak mert náluk az nem a megszokott (pl: Rendesen kendőben, hosszú ruhában vagyok, imádkoznék, erre a második rakánál – imaegység – ordítva és lélekvesztve “megment” anyós, hogy imaruha nélkül ez tilos – értitek, még egy nagy lepedőt húzzak magamra) vagy sorra követik el a haram (nem engedélyezett) dolgokat melletted (pl: Körbepöfékelnek a büdös cigijükkel) akkor elég hamar tudok veszíteni az amúgy magas toleranciaszintemből.
Ez főleg a családtagokra vonatkozik, férjem tudja mit szeretek és mi jó nekem alhamdulillah. Sajnos ez egy szoksz vagy szöksz helyzet, én amíg itt élek, az előbbit úgy csinálom, hogy egyszerűen tudatosan engedek a tudatosságomból és néha hagyom, hogy sodorjon a kulturális ár (máskülönben meghibbannék a hülyeségeiktől.)
III. Házi szokások
A több ezer egyik példáját olvashattad a felvezetőmben, és órákig is tudnám ütlegelni a billentyűket, mi minden van még – volt egy időszak, mikor napi szinten fordultak elő komoly súrlódások, viták, csakis a különböző megoldási módszerek és családban tanult minták miatt (a mosogatástól kezdve a vásárlásig.)
Jó, nem akarok szépíteni, néha a mai napig előfordul kisebb feszültség, de mint mondtam, vegyes házasságban ez normális, egyikünk se tudja levetkőzni a bőrét, egyedül a kompromisszumkészségünket tudjuk növelni egymás irányába.
Tanács: ne oktasd ki a a másikat, hogy csak úgy jó, ahogy te csinálsz ezt-azt. Amíg az ügyeitek elvannak intézve, lakás tiszta, étel az asztalon, bevétel a zsebben, gyerek boldog és ellátva, akkor őszintén, nem teljesen tök mindegy ki mit hogy csinál?!
Illetve, te se kapd fel a vizet olyan könnyen, ha nem alakul úgy a napirended hirtelen, mint ahogy szeretnéd (TAPASZTALAT! Sodródj, csak sodródj…) Tudom, ez az elején nagyon nehéz, de ha elfogadó vagy és nyitott, hamar megtudod szeretni a férjed kultúráját minden apró-cseprő hibája ellenére is, plusz a többiek is nyitottabbak lesznek a te szokásaidra és könnyebben megtudják érteni, ha azokat beépíted (vagy inkább vissza) a mindennapjaidba. Ez nagyon fontos!
Tehát, kedves áttértek vagy csak muszlim-férjes feleségek, akármennyire is hihetetlenül hangzik elsőre, de nem kell feladnotok a saját kultúrátokat attól még, hogy az urad családja körbevesz téged – ez vonatkozik magadra, a kedvteléseidre, és a gyereknevelési módszeredre is. Attól még, hogy muszlim lettél vagy egy muszlim párja, nem jelenti azt, hogy a többieket követve kaméleonként teljesen bele kell olvadnod a környezetedbe.
IV. Illem
Hát, merész dolog tőlem, de próbálom röviden leírni néhány példával, mi számít illendőnek és mi gorombaságnak nálunk. Merész, mert az egyik legelső dolog, amit rögtön megtanultam itt, hogy az “illem” szó az egy borzasztóan szubjektív és tág fogalom.
Mint említettem jó párszor az előző posztokban, én előtte soha nem voltam külföldön, más kultúrákról csak könyvből vagy tévéből olvastam, hallottam, így mikor másfél éve a fárasztó érkezésemet követően rögtön másnaptól egészen két héten át, mindennap és EGÉSZ NAP vendégségbe cipeltek engem, csak mert illik bemutatni a többieknek, az szörnyen megviselt. Számomra az illendő meg az lett volna, ha hagynak néhány napig pihenni és a közvetlen környezetemet végigvizslatni, de szülinapomra ezt megkaptam ajándékként (mondjuk akkor pont lett volna kedvem elugrani plázakirándulni.)
Ha már vendégség, fordítva is meghökkentő volt, hogy a vendégek, illetve a házigazda szintén mennyire nem foglalkozott az idővel, és simán nálunk lehettek akár hajnali kettőig is. Nemrég megkérdeztem a férjemet amúgy, mi van ha én álmos vagyok nagyon, de a vendég látszólag nem akar mozdulni?
– Semmi, nem kell szórakoztatni tovább, menj el nyugodtan aludni és miután eltelefonozgat még egy kicsit, távozik.
Ennyi, csak lazán tesó, yo!
Egy kérdéses dolog van bennem még a mai napig – vagy lehet több, csak hirtelen nem jut eszembe most – hogy az orrfúvás mennyire számít illetlennek. Szinte az összes indonézélményes blogban azt olvasom, illetlen kifújni az orrod nyilvánosságban, férjem szerint nem az, csináljam nyugodtan, ha taknyos vagyok, viszont soha, senkit eddig nem láttam orrot fújni eddig itt. Tényleg soha. Inkább szipognak, vagy ujjal megpiszkálják kicsit az orrukat, de a zsepit kéz-és szájtörlésen kívül erre nemigazán használják.
Mindegy, köztes megoldást választottam, ha ki kell fújnom, egyszerűen hátat fordítok és enyhén begörnyedten teszem azt, nehogy felzaklassam bárki lelki világát is.
Udvariatlan dolognak számít amúgy, ha a fiatalabb nem üdvözli az idősebbet szalimmal, (kézcsók vagy kézfej homlokhoz való emelése) bal kézzel adsz vagy fogadsz bármit is, mivel bal kézzel történik az intim területek tisztítása (ez amúgy egy szunna, azaz ajánlott cselekedet is az iszlámban, illetve a jobb kézzel történő evés – jelen korunkra a sok profétai hagyomány közül ez is ki lett mutatva, hogy serkenti az emésztést és a vérkeringést is a jobb tenyérrel történő ételfogyasztás és ezáltal higiénikusabb is sokkal, ha a bal kezünkkel takarítjuk, tisztítjuk le magunkat) vagy még ha hozzáérsz egy indonéz fejéhez.
Komolyan. Ne csináld. Baromi érzékenyek erre, én néha nyomok a mai napig egy finomabb barackot az emberem fejére, aki mára már megszokta a játékosságomat, de az elején többször rám szólt, hogy ő még oké, de másnak – még a gyerekeket is beleértve – se nagyon piszkáljam ilyen módon a kobakját, mert durva és sértő. És a lábát se nagyon akarjam megfogni másnak – jó, ez mind barátok között más – vagy véletlenül se gesztikuláljak vele, mert bunkó dolog az is. Ezt mondjuk nem volt nehéz betartani.
V. Felfogás
A mentalitás, ami kemény dió itt. És a páromnál is tapasztalom, hogy nagyon idegesíteni tud, mikor a számomra normális elvek és értékek nála néhol az enyémek ellentéte, gondolok itt ítélkezésre való hajlamra vagy a többi családtag nemtörődömségére a környezetvédelem iránt. És a sok, nonszensz babonát meg hiedelmet meg se említettem! Itt egy hihetetlen példa:
Emmám pár hónappal ezelőtt (most is csinálja de nem olyan sűrűn már) imádott szökőkutasdit játszani a nyelvével és mindenhova spriccelni, erre az unokatestvér és a családja kérdezi, nem hullik-e a hajam, mert akkor hajlik a gyerek az ilyesmire.
Vagy még a “kedvencem,” hogy ha fiúval vagy várandós, akkor a sok szójatejtől meleggé válhat.
Tanács: ne ítélj, hogy ne ítéltess. Mondom én, akit a tudatlanság mindig nagyon tud zavarni, ám tényleg elég toleráns vagyok, így ezzel millió alkalommal megelőztem az agyvérzést. Ha edukálni szeretnél, finoman és nagyszerű érvekkel, példákkal tedd azt, ne kioktató hangnemben, mert az neked se esne jól, plusz ők vannak “hazai pályán,” (ha te élsz a férjednél)
Meg őszintén, ki nem ugatná le a másikat, ha például Magyarországon egy étteremben kaja végén böfögne egy jól zengőt, csak mert a másik kultúrájában ez kedves gesztus. Érted, ugye.
+1: Kaja
Bizony ha a megszokott ízek kedvelőinek táborát erősíted, csak úgy mint én, akkor a főzőtudományodra nagy szükséged lesz, illetve a kreativitásodra bizonyos hiányzó hozzávalók pótlásához. Nem biztos, hogy minden ízleni fog, amit eléd raknak, illetve amit a férjed szeret, így több mint valószínű, hogy némely esetben – ha nem mindig – külön kell főznöd.
És így a végére; lehet nem minden felhőtlen, nem számít kivel honnét vagy kapcsolatban, ám amíg a kölcsönös tisztelet, megbecsülés és természetesen a szeretet jelen van, felültudtok emelkedni a kihívásokon és mikor visszaemlékeztek a múltbéli eseményekre, a bosszantó apróságok csupán homályfoltok maradnak.
Nem könnyű. És had figyelmeztesselek arra, ha a fenti háromból egy is hiányzik, akkor a másik kettő sem tud érvényesülni. Igenis tudni kell, mikor van szoksz és mikor szöksz.
Ha tetszett a cikk, oszd meg a többiekkel is és nézz szét a korábbi írásaim közt, biztosan tetszeni fognak azok is in sha Allah!
U.i – Lett házvezetőnőm, bye bye kézzel mosás, juppí!
U.i 2 – Egy hónap után lelépett.
U.i 3 – A mosodás fiú elviszi a szennyest és házhoz hozza a tiszta, levasalt ruhákat. Hogy nem fedeztem fel még őt eddig?!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: