Sziasztok, elköltöztem végre! Bár még az új oldal még korán sincs kész, úgy gondolom, a tartalom kiegészíti a hiányosságokat.
Miért pont a Caféblog?
Gondolkodtam sokat, hova is lenne érdemes átvinni az eddig írtakat. A Blogger.com-on többé már nem volt maradásom, hisz a magyar célközönséget egy hazai, erős olvasótáborral rendelkező szolgáltatóval sokkal könnyebb elérni, mint egy szerteágazó, globális felületen – számomra túlságosan is szerteágazó. Igaz, a saját tárhelyemre is mehettem volna, de mint mondottam, nekem a közösség a legfontosabb, s ahhoz, hogy a blog “missziója” életben maradjon, ez a kulcs – azaz, Ti. Lépésről lépésre, apránként fejlődök… 🙂
A Blog.hu se rossz, igaz, ott is találhatnék összekovácsolódott olvasókat, de görgetve az onnét érkező cikkek között leginkább általános híreket, egyveleget találtam, én meg valami kicsit specifikusabbra vágytam, valami csajosabbra de mégis olyan helyre, ahol azt a réteget is elérem, akik nyitottak a témámra – na ilyen a Caféblog. Másfelől, tapasztalataim szerint felhasználóbarátabb is, a Google és annak alkalmazásai mostanában sokkal lassabbak, akadoznak, a végén már nem is szerettem belépni a saját oldalamra sem.
A Facebook-csopiban megszavaztátok két téma közül, hogy legközelebb a multikulturális házasság előnyeiről meg hátrányairól szeretnétek olvasni, szemben az első ramadáni tapasztalataimmal – fedve a testi-lelki böjtöt, szokásokat és hatásait. Persze, ez nem azt jelenti, hogy akkor erről már nem is lesz szó és örök rejtély marad, csupán hátrébb tettem az egyre növekvő prioritási listámon. 🙂
Hamarosan jelentkezem a kövi cikkel. Üdv Nálam és köszi, hogy itt is “utol értél!”
Klau 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: